Videó: fröccsre és vajas kenyérre vágyott a Bocuse d’Or után Molnár Gábor

Egy hosszúlépés és egy szelet vajas kenyér valamilyen finom sonkával – erre vágyott Molnár Gábor, a magyar séf a Bocuse d’Or után, ezt mondta a TV2-nek. És arról is beszélt, hogy boldog, elégedett az eredménnyel, bár végezhettünk volna előrébb is.

Lezárt dobozban hozták az alapanyagokat a magyar csapat konyhájához, a verseny második napjának reggelén a franciaországi Lyonban. Minden alkalommal itt, a konyhaművészet hazájaként ismert francia városban rendezik a világ legrangosabb főzőversenyének, a Bocuse d’Or-nak a döntőjét. Idén a 24 döntős között volt magyar séf is, Molnár Gábor. A verseny előtt azt mondta a TV2-nek:

“Nem lesz semmi görcsölés, lazán leszünk, egy örömfőzést terveztünk”

Pedig a verseny előtti utolsó pillanatok feszülten telnek. A konyhát és a felszerelést ellenőrzik. A magyar konyhában egy pár percig úgy tűnt, talán még ki is kell cserélni az egyik berendezést. A csapat edzője – merthogy ilyen is van – azt mondta, hónapok óta tökéletesítik a menüt, amellyel versenyeznek. Például percre lebontott listájuk van arról, hogy pontosan mit, hogyan és milyen sorrendben készítenek el a kóstolásig.

Miután elindult a számláló, 5 órájuk volt a csapatoknak, hogy elkészítsék a kötelező két fogást. Idén is, mint mindig, egy húsételt – ezúttal gyöngytyúkból -, és egy halételt – most éppen lazacból. A versenyzők óriát nem egyszerre indítják, így miután az első konyha elkészült, folyamatosan adják ki az ételeket a csapatok, mindig a soron következő. A közönség pedig kivetítőn figyeli a zsűrit. A 24 döntős ország minden zsűrije kóstol és pontoz. Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d’Or akadémia elnöke azt mondta a TV2-nek: a legfontosabb szempont az íz, csak utána értékelik a tálalást, és azt, hogy az étel mennyire jellemző az országra, amelynek a séfje készítette.

A magyar csapat a legjobb plakátnak járó díjat nyerte. Molnár Gábor pedig tizenharmadik lett a döntőben. Azt mondta: örül az eredménynek.

“Igazából én úgy érzem, hogy megtettünk mindent. Amit lehetett, azt kiadtuk magunkból a konyhaboxban, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk, hogy ez az eredmény született, lehettünk volna előrébb is, de így is jól sikerült, örülünk neki nagyon!”

De elárulta azt is, hogy a sok különleges étel után minek örülne a legjobban?

“Egy hosszúlépés, meg egy szelet vajas kenyér valami finom sonkával”

A döntőbe jutást egyébként bonyolult kiválasztási folyamat előzi meg, amelynek az európai fordulóját legközelebb Magyarországon, a Hungexpón rendezik majd meg.

Forrás: TV2, Fotó: Bakcsy Árpád

Na ezt megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólok

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.