Megnyílt Bodrogi Gyula családi étterme, jobban izgult mint a színpadon

Vasárnap délben hivatalosan is megnyílt Bodrogi Gyula étterme, melyet fiával, Ádámmal, a tapasztalt vendéglátóssal együtt álmodott meg. Házias ízeket ígérnek de modern felfogásban, és saját maguk házilag sütik a kenyeret is.

A vendéglőt Budán nyitotta meg a Nemzet Színésze és családja, ott volt Voith Ági és természetesen közös fiuk, Bodrogi Ádám is. Az ifjabb Bodrogi már otthonosan mozog a vendéglátás világában, hiszen az inárcsi Bodrogi Kúria is az ő nevéhez kötődik, így nem is meglepő, hogy hivatalosan ő az üzletvezető a Bodrogi Étteremben is. Persze apja, Bodrogi Gyula sem mozog idegenként ebben a világban, már évek óta hívják különféle gasztronómiai fesztiválokra zsűritagnak, hiszen tudják róla, hogy mennyire szereti a magyar ízeket. Híres mondásainak egyike is az evéshez kötődik, ő úgy tartja: nem kell mindig egészségesen enni, néha lehet jóízűen is.

A jóízű ebédeket, vacsorákat akarja a családi étterem behozni Budára, a BAH csomópont közelébe, az étlap három részre van osztva: vannak a házias ízek, a kúria ízei és a nemzetközi ízek. A megnyitón a meghívottak – újságírók és színészek – kóstolhatták végig az étlapot, mától viszont bárki betérhet és rendelhet a művészcsalád éttermében.

Bodrogi egyébként a megnyitón a Borsnak azt mondta: jobban izgul most, mint egy premier előtt. “A színház és a vendéglátás két nagyon hasonló dolog. Hetekig-hónapokig készülünk valamivel, amit aztán a közönség két és fél óra alatt elfogyaszt. Egy nagy különbség azért van: az színházban előre, míg az étteremben utólag fizetünk” tréfálkozott a 77 éves színész.

Egy dolog nem készült csupán el a megnyitóra, az étterem weboldala, viszont a Facebookon van oldaluk, és ott minden friss információt meg lehet tudni róluk.

Na ezt megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólok