Gesztesi marhapörköltje Kökény Attilának és a többi sztárnak – FOTÓKKAL

Igazi celebvacsorát rendezett Gesztesi Károly egy budai étteremben: ő maga főzött marhapörköltet néhány ismerősének, Kökény Attilának, Váczi Gergőnek, Kálloy Molnár Péternek és Gáspár Lacinak. És utána – meg közben – persze be is pálinkáztak, hiszen ez így illik egy igazi marhapörkölthöz.

Pasis napot tartott Gesztesi Károly, fakanalat ragadott, és a vendégeivel együtt főzte meg a marhapörköltjét. Hogy pontosan miben segített neki Váczi Gergő, Kálloy Molnár Péter, Gáspár Laci és Kökény Attila, az nem derült ki, az biztos, hogy a fotók alapján Kökény például nagyon jó a paprika kóstolásban, Váczi Gergő pedig mint egy igazi profi pincér tudja kivinni a teli tányérokat.

Főzés közben Gesztesi azt mondta, hogy egyáltalán nem ez az első eset, hogy elfolglalja a konyhát, határozottan szeret főzni. „Régen rengeteget főztem, de ma már annyira jó éttermek vannak, hogy egyre kevesebbszer megyek a konyhába. Van azonban pár étel, amit én készítek el. Ilyen a pörkölt is, amit nem lehet kétszer ugyanúgy elkészíteni, mégis mindig jó. E mellett májustól szeptemberig a kertben sütögetek, imádom a pácolt húsokat.” – mondta Gesztesi.

Aztán persze dícsérte a pálinkákat is, amiket aznap este ittak, a 895 Hunnium nevű nedűt. Azt mondta: a kedvence most a legújabb íz, a cserszegi fűszeres szőlőpálinka, de a társasága – főleg a nők – a mézes málnáért is nagyon odavannak.

Forrás: Red Lemon Media

Na ezt megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólok